Hungarian Bible

Galatians 6

Ephesians

Return to Index

Chapter 1

1

 

  Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek. 

 

 


2

 

  Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. 

 

 


3

 

  Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban, 

 

 


4

 

  A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által, 

 

 


5

 

  Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint, 

 

 


6

 

  Kegyelme dicsőségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben, 

 

 


7

 

  A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint. 

 

 


8

 

  Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel, 

 

 


9

 

  Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában, 

 

 


10

 

  Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak; 

 

 


11

 

  Ő benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik, 

 

 


12

 

  Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, a kik előre reménykedtünk a Krisztusban: 

 

 


13

 

  A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével, 

 

 


14

 

  A ki záloga a mi örökségünknek [Isten] tulajdon [népé]nek megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására. 

 

 


15

 

  Annakokáért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban, és minden szentekhez való szerelmeteket, 

 

 


16

 

  Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben; 

 

 


17

 

  Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében; 

 

 


18

 

  És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között, 

 

 


19

 

  És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, 

 

 


20

 

  A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. 

 

 


21

 

  Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is: 

 

 


22

 

  És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, 

 

 


23

 

  Mely az Ő teste, teljessége Ő néki, a ki mindeneket betölt mindenekkel. 

 

 


Ephesians 2

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: